Nézzük meg, hogyan is alakul a BAR-listásoknak is elérhető, vissza nem térítendő CSOK-támogatás mértéke, amit elsősorban a születendő gyermekek száma, valamint az ingatlan típusa ? használt vagy új ingatlan ? határoz meg.
Természetesen új lakás vagy ház vásárlása esetén az állami támogatás összege is nagyobb, de érdemes élni a CSOK lehetőségével akkor is, ha történetesen a családi kassza kerete használt ingatlan megvételezését teszi lehetővé. Ebben az esetben egy gyermek után 600 ezer forint támogatással számolhatunk, ami megegyezik az új ingatlan vásárlására vonatkozó összeggel, tehát itt nincs különbség a támogatás mértéke és az ingatlan típusa között. Azonban két gyermeknél már használt lakás esetén 1,43 millió forinttal ? ez új lakás esetén 2,6 millió forint ? míg három gyermeknél 2,2 millió forintta, valamint háromnál több gyermek esetében a maximálisan igényelhető 2,75 millió forinttal kalkulálhatunk. A mai ingatlanárak mellett viszont felmerül a kérdés, hogy mire is lehet elegendő akár a 10 millió forintos támogatás, ami új lakás vásárlása esetén jár három gyermek esetében, ha nem rendelkezünk kellő mértékű önerővel. Ezt a helyzetet kívánja orvosolni a babaváró hitel és a kamattámogatott CSOK-hitel.
CSOK-támogatás =/= CSOK-hitel
Abban az esetben, ha rajta vagyunk a KHR-listán, egyetlen megoldás létezik, ha élni akarunk mind a CSOK támogatással, mind a hitellel, mégpedig ha rendezzük a tartozásunkat a hitelintézet felé, és letelik az egy év, ami után automatikusan lekerülünk a KHR passzív listájáról is. Fontos: ez az időtartam 5 évre nyúlik ki, ha tartozáselengedéssel szűnik meg a velünk szemben fennálló követelés. A közösségi média egyik legfelkapottabb témája a különböző CSOK-támogatások, CSOK-hitelek, illetve az új babaváró hitel. Az elsősorban kisgyermekeseket és a gyermekáldás előtt állókat érintő változások jelenleg sok találgatásra adnak okot, sokak számára nem egyértelműek a feltételek. Az egyik legmegosztóbb kérdés, hogy vajon részesülhet-e támogatásból vagy felveheti-e a babaváró hitelt az, aki szerepel a KHR adóslistán, azaz a korábbi elnevezéssel élve BAR-listán. Érdemes azt is tisztázni, hogy milyen esetben lehet felkerülni a listára, valamint tájékozódni annak következményeiről, kiváltképpen, ha a tervezett ingatlan megvásárlását nem fedezi az önerő. A negatív KHR-státusz esetén is kizárólag a családi otthonteremtési kedvezményt, azaz a CSOK-ot igényelhetjük, mivel ez egy vissza nem térítendő támogatás. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a CSOK-támogatást igénylők legalább 90 százaléka a hitelt is felveszi CSOK-ingatlan vásárlásához.
Babaváró hitel esetén
A babaváró hitel felvételének egyik legfontosabb feltétele, hogy egyik szülő sem szerepelhet a KHR listáján. Mind az aktív, mind a passzív KHR-státusz kizárja a hitel igénylésének lehetőségét. Amennyiben valamelyik fél rajta van a KHR-en, úgy a kamattámogatott CSOK-hitel, illetve a lakáshitell vagy személyi kölcsön sem lesz elérhető számukra. Kizárólag az MKB bank tesz kivételt és folyósít lakáshitelt azok számára, akik ugyan rajta vannak a listán, de már minimum 6 hónapja passzív a KHR-státuszuk. A hiteligénylés feltételei azonban rendkívül szigorúak, a körülmények alapos kivizsgálása után van csupán esély pozitív hitelelbírálásra.
Önerő
Babaváró hitel mint önerő: ha valaki a babaváró kölcsönt jelzáloghitellel kiegészítve szeretne lakást vásárolni, akkor az új szabályozás értelmében a babaváró hitel 75%-át lehet önerőként felhasználni.
BAR-lista gyorstalpaló
Érdemes tisztázni, mit is jelent pontosan az aktív, illetve a passzív KHR-státusz. Aktív KHR esetén olyan fennálló hiteltartozásról beszélünk, amit nem törleszt az igénylő, azaz a tartozás meghaladja a 90 napot, és eléri a mindenkori minimálbér összegét ? erre a listára abban az esetben kerül fel a hiteles, amennyiben a fent említett feltételek mindegyike teljesül. Ebből is látszik, hogy az a hiteltartozás, amelyik elérte a 90 napot, de az összege elmarad a minimálbértől, nem vezet KHR-státuszhoz. További jó hír, hogy ha a tartozás mértéke a 90 nap alatt akár csak egyszer is a minimálbér alá esik, elölről indul a 90 nap számítása, tehát valójában nem olyan könnyű felkerülni.
Passzív KHR-státuszról abban az esetben beszélünk, ha a hiteltartozás törlesztésre került. Ez történhet a hátralálék teljesítésével akár az ügyfél vagy akár kezes által, továbbá a hitelszerződés átütemezésével is. Külön kategóriát jelent, ha a tartozás közös megállapodás alapján szűnik meg, veszteségleírás nélkül. Ez utóbbi esetben a tartozás lezárását követően még 5 évig, teljesítés esetén pedig 1 évig marad látható az ügyfél a passzív KHR-listán. Az elmúlt öt év statisztikáját figyelembe véve jól látszik, hogy az aktív tartozással rendelkező lakosok száma, ha lassan is, de folyamatosan csökken. A BISZ lekérdezhető adatbázisa szerint 2019 márciusában 1,375M fennálló hiteltartozást regisztráltak 269 ezer megszűnt tartozás mellett. A passzív KHR-státusszal rendelkezők száma az elmúlt három évben nagyságrendileg hasonlóan alakult.
A lakossági hitelszerződések száma azonban messze meghaladja a KHR-listán lévőket. A nyilvántartás szerint 2019 márciusáig 7,438M darab aktív és 2,265M darab lezárt szerződést regisztráltak. A 2014-es adatokhoz viszonyítva azt lehet elmondani, hogy míg az élő hitelszerződések száma közel azonosan alakult az elmúlt években, addig a lezárt hiteligénylések száma folyamatosan növekszik. Meg kell azonban jegyezni, hogy a szerződések száma nem azonos az ügyfelek számával. Amennyiben a hiteligénylő hozzájárul, hogy a banki intézmények öt évig hozzáférjenek hiteltörténetükhöz ? ami könnyebb elbírálást jelenthet egy újabb hiteligénylés esetén, úgy ezen szerződések is hozzáadódnak a statisztikához („pozitív KHR”). Az elmúlt öt évet tekintve tehát megállapítható, hogy a KHR-es lakossági ügyfelek száma az aktív és passzív eseteket, illetve a pozitívakat is figyelembe véve 2019-re meghaladta az 5 milliót.
A tévhittel ellentétben a közüzemek felé fennálló tartozás nem, csak és kizárólag hiteltartozás vezet KHR-listához. Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy ez bármilyen hitel esetén érvényes. Így például ha áruhitelre vásároltunk telefont, számítógépet vagy akár TV-t, és annak részleteit nem fizettük, könnyen a listán találhatjuk magunkat.