Tudnivalók a betétdíjról – Az új visszaváltási rendszer bevezetésének előnyei

0

Az a termék minősül betétdíjasnak, amelyet úgy gyártottak, valamint forgalmaznak, hogy a „betétdíjas termék” megjelölés szerepel rajta, ezen kívül az illetékes hatóságnál a betétdíjas termékként történő első forgalomba hozatala bejelentésre került.

A betétdíjas termék a megjelölésén túl arról ismerhető fel, hogy a számlán a termék árával együtt, külön feltüntetésre kerül a betétdíj, melyet a csomagolás visszaváltása során a vásárlónak visszafizetnek. A betétdíjas termék forgalmazója a csomagolás visszaváltását köteles biztosítani a termék forgalmazási helyén, vagy az e célra kijelölt helyen a termék forgalmazási feltételeivel megegyezően, a nyitvatartási idő alatt végig.

A betétdíjas rendszer előnyei

A betétdíjas csomagolás csupán időlegesen növeli a vásárlás költségét, ha a fogyasztó visszaviszi azt, mivel a betétdíj ez esetben visszajár. A csomagolások visszaváltásának következtében csökken a csomagolóanyagok gyártása, mivel a visszaváltást követően a csomagolás újra felhasználható a töltőüzemben. Egy sörösüveget jellemzően negyven alkalommal töltenek meg, ami azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb csomagolóeszköz gyártására van szükség. A nyersanyag-kitermelés, valamint a környezet igénybevételének csökkentése hosszú távon mindenképpen sok előnnyel jár.

Az üveges termékek használata egészségügyi szempontból is előnyös, hiszen az üveg nem tartalmaz egészségre káros vegyianyagokat, amelyek beszennyeznék az élelmiszereket, italokat. Ezen túlmenően a szén-dioxid-kibocsátás az újra felhasznált palackok esetében tizedannyi, mint a végtelenségig felhasználható alumínium csomagolások esetében.

A betétdíjas termékek visszaváltása

A betétdíjas termék forgalmazója köteles biztosítani a termék visszaváltását a forgalmazás helyszínén, amennyiben az üzlet alapterülete minimum 200 m2. Az üzletek az általuk forgalmazott palackokat kötelesek visszaváltani akkor is, ha a termék vásárlása nem az adott üzletben történt.

A forgalmazó kötelessége továbbá a betétdíj összegének készpénzben történő visszafizetése, illetve újabb vásárlás esetén a vételérba történő beszámítása, amennyiben a vásárló ezt kéri. E két lehetőség közül egy helyszínen csak az egyik működik.

Jellemzően betétdíjas termékek az egyes termelők borosüvegei, a sörös-, valamint a szörpösüvegek, illetve vendéglátóegységekben a szénsavas üdítők és az ásványvizek üvegei.

Kötelező visszaváltási rendszer – egyutas italcsomagolások

A gyártók lobbitevékenységének következtében később kerül csak bevezetésre az a kötelező visszaváltási rendszer, amely az egyutas italcsomagolásokra vonatkozik, és amely a tervek szerint 2024. január 1-től kezdődött volna meg hazánkban. Ettől az időponttól kezdődően az üzletekben egyaránt megtalálhatónak kellene lenniük a még kód nélküli termékek, illetve azok a termékek is, amelyeken már szerepel a betétdíjas rendszer kódja, azonban ez a gyakorlatban egyelőre nincs így.

A gyártók 2024. június végéig türelmi időt kaptak a visszaváltható italcsomagolások forgalomba bocsátására. A korábbi egyutas PET-palackokon, az üvegpalackokon, illetve az alumíniumpalackokon 2024. július 1-től kötelezően fel kell tüntetni a kódokat, melyek a visszaváltáshoz szükségesek.

A magyarországi hulladékgazdálkodás változása

A legfőbb újítás e téren az eddig egyszer használatos italcsomagolások visszaváltása. Az a fogyasztó, aki él ezzel a lehetőséggel, és visszaviszi a palackokat az üzletbe, 50 forintot kap vissza értük darabonként, voucher formájában a visszaváltó automatától, melyet vagy készpénzre vált a pénztárnál, vagy helyben levásárolja a rajta szereplő összeget. Minden olyan élelmiszerüzletben, amelynek alapterülete 400 m2-nél nagyobb, kötelező a visszaváltó automata kihelyezése.

Az automatákba csak olyan palack helyezhető, amely sértetlen, tehát a PET-palackokat nem szabad előtte kilapítani. Lényeges információ, hogy betétdíjat kizárólag az után a palack után fizetnek vissza, amelyekért az 50 forintos betétdíj a fogyasztó részéről kifizetésre került. A régebbi, jelzés nélküli csomagolások tehát nem visszaválthatók.

Az új rendszerrel mindenki nyer

Hazánkban hozzávetőlegesen 3,3 milliárd egyszer használatos palack kerül évente forgalomba, amelyből nagyságrendileg 158 ezer tonna hulladék keletkezik. A MOHU álláspontja szerint az új visszaváltási rendszer indulásától számított 3 éven belül teljesülhet a 90-95%-os visszagyűjtési arány, tehát az új rendszer bevezetésével csökken a környezet terhelése.

A fogyasztó is nyer a betétdíjas csomagolások visszaváltásával, hiszen így visszakapja a csomagolásonkénti 50 forintot, amelyet a vásárláskor a termék árával együtt meg kell fizetnie.