Így fektesd be a megtakarításodat

0

A legtöbb ember törekszik arra, hogy legyen némi megtakarítása. Jelenleg ugyanakkor fontos kérdéssé vált, hogy amennyiben nagyobb összegű megtakarításunk van, akkor mit érdemes ezzel kezdeni? Mibe fektessük be a pénzünket, hogy értékálló maradjon? Mi a helyzet az euróba történő átváltással? Cikkünkben ezeket a problémákat mutatjuk be.

Nem érdemes a perselyben tartogatni

Bár anyagilag igen nehéz időket élünk, hiszen az infláció miatt minden termékért többet kell fizetnünk, mégis törekszünk arra, hogy legyen egy kis félretett pénzünk. Különösen most nagyon fontos ez, hiszen ha egy nem várt kiadással nézünk szembe, akkor jelentősen több összeget is ki kell, hogy fizessünk, így nem árt, ha van félretéve nehezebb időkre. Vannak azonban olyanok is, akiknek több pénzt sikerült megtakarítaniuk, és akár pármillió forint megtakarítással is rendelkeznek. Mivel az infláció mellett a forint folyamatosan veszít az erejéből, ezért fontos feltenni a kérdést, hogy mit kezdjünk a félretett pénzünkkel, hogy az ne veszítsen az értékéből? A ma pénze ugyanis jelenleg jelentősen több, mint a holnap pénze, azaz a jövőben jelentősen kevesebb dolgot tudunk vásárolni abból a pénzből, ami ma csinos kis összegnek számít. Éppen ezért nem a legbölcsebb dolog most a perselyben tárolni a pénzünket, hiszen így semmi nem akadályozhatja meg az értékvesztést. 

Sokakban felmerül, hogy amennyiben a forint gyengül, úgy az euró értéktartóbb valutának számít, így tehát érdemes volna a megtakarításainkat euróba váltani. Mennyire tekinthető ez jó döntésnek? Mi ennek a kockázata? Vagy számolhatunk-e ennél biztonságosabb, kevesebb költséggel és rizikóval járó befektetéssel? Annyi bizonyos, hogy semmiképpen nem érdemes elkapkodni a döntést. Ha jelentős összegekről van szó, akkor a hirtelen jött ötletek megvalósítása nagyon csúnya károkat tud okozni, így tehát fontos, hogy alaposan mérlegeljünk, és vegyünk figyelembe minden lehetőséget. Mutatjuk, mit tehetünk, hogy a lehető legjobban járjunk.

Csábító most az euró

Aki egy kicsit is nyitott a hírek felé, annak nem lehet újdonság, hogy a forint folyamatosan gyengül, az euró pedig ezzel szemben jelentősen erősebb. Ha bekapcsoljuk a tévét, vagy valamilyen gazdasági cikket olvasunk az interneten, akkor biztosan belefutunk egy-egy olyan hírbe, miszerint sokat veszített a forint értéke az euróhoz képest. Emiatt könnyen hozhatunk rossz döntéseket, ha biztonságban szeretnénk tudni a megtakarításunkat. Az ilyesféle hírek könnyen sugallhatják azt, hogy váltsuk át forintról euróba a megtakarításunkat. Tűnhet bizony úgy, hogy ezzel a lépéssel gyorsan nyereségessé válhatna a megtakarítás, és még több pénzt csinálhatnánk az eddigi összegből. Megnyugtató az a gondolat is, hogy az euró mindig erősebb a forintnál, így tehát jó eséllyel mindig nyereségesen jövünk ki, ha a pénzünk ebben a pénznemben nyugszik. De a helyzet az, hogy bizony ez is komoly kockázatokat rejt, éppen emiatt nagyon alaposan meg kell gondolnunk, hogy mit cselekszünk. Ha ugyanis egy hirtelen jött ötlet miatt gyorsan átváltjuk a pénzünket euróba, akkor bizony sokat bukhatunk rajta.

Hogyan lehetséges ez?

Bár az való igaz, hogy az euró mindig erősebb a forintnál, ahhoz, hogy nyereséges legyen az átváltásunk, ez a tény nem elegendő. A devizák árfolyamai ugyanis percről percre változnak, hol nagyobbakat esnek, hol nagyobbakat ugranak, így tehát alapvető kockázatot vállalunk azzal, ha devizában kezdünk takarékoskodni. Persze a percről percre változás valószínűleg kevésbé érint bennünket, hiszen aki devizába fektetne, az minden bizonnyal hosszútávba gondolkodik. Ilyenkor tehát a hosszabb távú változásokat érdemes mérlegelni, és ennek alapján meghozni a döntést. A korábbi változások azonban nem elegendőek ahhoz, hogy bebiztosítsuk magunkat, és azt mondhassuk, hogy a devizába fektetés biztosan befutó. Bár az való igaz, hogy az utóbbi években jelentősen gyengült a forint, azt nem lehet olyan egyértelműen kijelenteni, hogy ez a jövőben is így fog maradni. Egy deviza sorsa, ereje ugyanis rengeteg tényezőtől függ, és sosem lehet teljes bizonyossággal megjósolni, hogy mi fog történni. Aki tíz évvel ezelőtt euróba tette át a megtakarított pénzét, az most valóban nagyon jól járt, és most nyugodt szívvel veheti ki, mondván, hogy sokat nyert a befektetésen. Aki azonban most váltja át euróba a pénzét, nem olyan biztos, hogy ilyen nagy örömmel fogja konstatálni a helyzetét tíz év múlva, hiszen a gazdasági helyzet átrendeződni látszik, és jelenleg mindenben túl sok a kérdőjel. Ahhoz azonban, hogy megértsük, hogy miért is olyannyira ingoványos talaj a deviza, fontos, hogy tisztázzuk a fogalmakat, valamint hogy lássuk, mi minden alakítja egy-egy pénznem sorsát.

Mi az a deviza és mi a valuta?

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan is működnek az árfolyamok, elengedhetetlen, hogy tudjuk, mit is jelent pontosan a deviza, és mit takar a valuta!

  • A valuta minden esetben készpénz. Tehát egy külföldi ország hivatalos fizetőeszközéről van szó, amelyet kézben tudunk tartani, amely fizikailag is létezik. 
  • A deviza ezzel szemben nem fizikai fizetőeszköz, nem a készpénz, hanem egy külföldi ország pénzét helyettesítő eszköz. Ez általában a számlapénz szokott lenni, azaz nem tudjuk a kezünkbe venni az összeget, legfeljebb bankkártyával költhetjük. 

Mi alapján változik az árfolyam?

Hogy okosan tudjuk eldönteni, hogy jó döntés-e euróba tenni a megtakarításunkat, ahhoz látnunk kell, hogy mi alapján változik az árfolyam. Az árfolyam változása egy rendkívül soktényezős, komplex folyamat, amelyet rendkívül sok külső ok befolyásol. Olyan külső erők hatnak az árfolyamok változásaira, amelyekre nem is gondolnánk, és bizony nagyon gyakran jönnek be különféle váratlan események, amelyek mindent képesek felborítani, és képesek átrendezni a piacot. Az árfolyammal való számolgatás tehát minden esetben spekuláció: jóllehet, vannak, akik nagyon jól rá tudnak érezni a változásokra, de pontosan előre látni az árfolyamok jövőjét lehetetlen. 

Nézzük meg, mi minden játszik közre az árfolyam változásában! Mivel cikkünk témája a forint és az euró váltása, ezért nézzük meg, hogy a forint mi alapján veszít az értékéből az euróhoz képest. 

  • A forint helyzetét alakítja az, hogy Magyarországon milyen vállalati export és import tevekénységek zajlanak. 
  • A forint helyzetét alakítja az, hogy Az Európai Unió és Magyarország gazdasági kapcsolata milyen, azaz hogy milyen pénzügyi döntések születnek itt meg.
  • A forint helyzetét alakítja az, hogy hogyan változnak a nagyobb tőkealapok (azaz biztosítási alapok, nyugdíj, beruházás) tevékenységei.
  • A forint helyzetét alakítja az, hogy Magyarországon és az Európai Unióban milyen inflációs előrejelzésekkel lehet számolni. 
  • A forint helyzetét alakítja az, hogy Magyarországon milyen állami bejelentések vagy intézkedések történnek.
  • A forint helyzetét alakítja az, hogy a környékbeli országokban milyen gazdasági vagy politikai változások történnek. 
  • A forint helyzetét alakítja az, hogy hogyan alakul a környékbeli valuták árfolyama.
  • A forint helyzetét Magyarországon alakítja az is, hogy mekkora a jegybanki alapkamat.
  • A forint helyzetét Magyarországon alakítja az is, hogy a külföldi befektetők mennyire tartják szavahihetőnek az ország vezetőit, s így mennyire mernek befektetni az országba.
  • A forint helyzetét Magyarországon alakítja az is, hogy milyen hozamai vannak az állampapíroknak.
  • A forint helyzetét Magyarországon alakítja az is, hogy hogyan kommunikál a jegybank.
  • A forint helyzetét Magyarországon alakítja az is, hogy Magyarországnak milyen az exportja és az importja. 

A fent felsorolt pontok csupán szemléltetőnként szolgálnak, az árfolyam változása ugyanis rendkívül komplex, és ennél jelentősen több tényező közbeszól. Ha a felsorolt pontokat megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy nem csupán a hazai gazdasági helyzet az, ami befolyásolja a forint sorsát, hanem a környező országok gazdasági és politikai helyzete, valamint a valutájuk is. Nem csupán rajtunk múlik, hogy mennyire tűnik biztonságok helynek Magyarország a befektetőknek. Ha ugyanis rajtunk kívül álló okok miatt a szomszédban kirobban a háború (ami meg is történt), akkor az bizony hatással lesz a forintra is, hiszen érthető okok miatt a befektetőknek nagyobb kockázat oda helyezni a gyártást, ahol a szomszédban háború dúl. 

Az sem ritka, hogy a bankok és biztosítók a befektetők védelme miatt leminősítenek országokat, emiatt pedig eladják az adott ország értékpapírjait. Ez is jelentős befolyással van a félretett pénzünkre. 

Mitől lehet költséges áthelyezni a megtakarítást euróba?

Azt mindenki látja tehát, hogy rövidtávon az euró erősödni fog a forinthoz képest. A megtakarításunk átváltása azonban akkor sem biztos, hogy megéri, ha tudjuk, hogy az adott valuta csak növekedni fog a közeljövőben. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy mekkora az eladási ár és a vételár egy árfolyam esetében. A két összeg ugyanis nem egyezik meg, és jóllehet, minden félretett pénzünket áttettük euróba, talán még veszteségesebb lesz visszaváltani forintba. Mielőtt tehát egy gyors elhatározás alapján átváltanánk a megtakarításunkat euróba, számoljuk ki, hogy milyen díja lenne az átváltásnak.

Az egyértelmű, hogy nem szabad engedni, hogy a kemény munkánk által összeszedett megtakarításunkat elértéktelenítse az infláció, ugyanakkor a megtakarítás átváltása csak akkor éri meg, ha így magasabb hozamra tehetünk szert. Azt azonban mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a forint sem fog örökké gyengülni. Most egy kedvezőtlenebb periódusban van, ugyanakkor valamikor bizonyosan erősödni fog. Tudjuk, hogy amennyiben a külföldi, nagyobb befektetők Magyarországra helyezik a befektetésüket, akkor forintot vásárolnak, így tehát a forint értéke emelkedik. Ha azonban nem tartják biztonságos helynek Magyarországot, akkor eladják a forintjaikat, így tehát a forint veszíteni fog az értékéből. Szem előtt kell tartanunk, hogy jelenleg a gazdasági helyzet rendkívül bizonytalan, az árfolyamingadozás szinte minden valutára és devizára jellemző, ami tehát azt jelenti, hogy amennyiben rosszul időzítjük az átváltást, akkor igen nagy összegeket is bukhatunk. Ez pedig végsősoron azt is eredményezheti, hogy talán jobb lett volna úgy hagynunk a pénzünket, ahogy volt. 

Nem csak az euró létezik

Ha mindenképpen valutában szeretnénk tartani a megtakarításunkat, akkor nem csupán az euró áll a rendelkezésünkre. Befektethetünk más országok fizetőeszközeibe is. Sőt a diverzifikáció egy fontos befektetési szabály, ami azt jelenti, hogy minél többféle pénznemben tartjuk a pénzünket, annál biztosabb a megtakarításunk. Ha többmillió forint megtakarításunk van, akkor osszuk el azt több devizára vagy valutára. Emellett fektessünk banki betétekbe, állampapírokba és ingatlanokba is. 

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy nem érdemes az összes félretett pénzünket lekötni vagy átváltani. Ha ugyanis megszorulunk és azonnal szükségünk lenne a pénzünkre, akkor a megkötéseinkhez csak veszteségesen tudunk hozzányúlni, és az is lehet, hogy éppen akkor a valutát is veszteségesen válthatnánk csak vissza. Éppen ezért valamennyit mindig érdemes a „perselyben” tartani. 

Mi az oka a jelenlegi magas inflációnak?

Az már talán az eddigiekből is kiderült, hogy az árfolyam változása, s így az infláció kialakulása is számtalan tényezőtől függ. Az bizonyos, hogy Magyarországon rendkívül jelentős az infláció, és jelenleg egy jónak számító fizetéssel is nehéz a megélhetés, hiszen folyamatosan drágulnak nagy léptékben a termékek. De egészen pontosan mi az oka annak, hogy jelenleg ilyen magas az infláció? Ha ki kellene emelni két előidéző okot, akkor melyek lennének ezek?

  • A hazai magas infláció egyik előidézője a szomszédunkban zajló orosz-ukrán fegyveres konfliktus,
  • a hazai magas infláció másik előidézője az, hogy Magyarország és az Európai Unió sok kérdésben nem tud megállapodásra jutni, s emiatt feszült helyzet alakult ki a felek között. 

Az ország gazdasági helyzetét jelentősen befolyásolja az, hogy mennyire népszerű a külföldi befektetők körében. Ha ugyanis van külföldi befektető, akkor van adó, van munkahely, így a gazdaság élénkebb, ami még több adót jelent. A fenti két tényező miatt azonban jelenleg nem számít túl népszerű helynek Magyarország a befektetők számára. Elvégre miért akarna valaki sok pénzt befektetni egy olyan országba, amelynek státusza több szempontból is bizonytalan: 1. mi történik akkor, ha a háború áttolódik Magyarországra?; 2. Mi történik akkor, ha Magyarország és az Európai Unió között annyira elmérgesedik a viszony, hogy Magyarország távozik a közösségből, vagy extra adókkal sújtja a befektetőket? Beláthatjuk, hogy ilyen feltételek mellett a legtöbb befektetőnek túl sok kockázatot jelentene ide összpontosítani a pénzt. Így viszont a gazdaságunk is gyengül, így pedig a forintunk is.

Mi a szerepe a Magyar Nemzeti Banknak?

Minden ország gazdasági életében fontos szerepet játszik a nemzeti bank, és ez nincs másképp Magyarországon sem. Sok más feladata mellett a jegybank egyik legfontosabb feladata, hogy észrevegye, hogy milyen rendellenességek vannak a piacon a forintot illetően, és ezt korrigálják. Kézben kell tartania tehát az olyan pénzügyi döntéseket, amelyek a forint helyzetét befolyásolják. 

Ezen okból a jegybank a következő tevékenységeket folytathatja:

  • A jegybank – hogy élénkítse a gazdaságot – bankjegyet és érméket bocsáthat ki.
  • A jegybank változtathat a jegybanki alapkamaton.
  • A jegybank kezelheti az ország devizatartalékát.
  • A jegybank kezelheti az ország aranytartalékát.

Hogyan érinti az infláció a mindennapokat?

Az, hogy milyen a forint és az euró viszonya, nem csupán akkor releváns kérdés, amikor az olaszországi álomnyaralásunkat tervezgetjük. A deviza helyzete ugyanis alapjaiban határozza meg az életet Magyarországon. Ha keveset ér a forint az euróval szemben, akkor a külföldről behozott áruk is értelemszerűen emelkedni fognak, hiszen bár forintért vesszük meg itthon, azért a forintban fizetendő ár is az euró alapján van meghatározva. Ez tehát azt jelenti, hogy bizony beépül a termékek árába az az összeg, amely differencia a pénzváltásból származik, ezért aztán a forintért vásárolt termékek is napról napra drágábbak.

Summa summarum: euróban vagy forintban tartsam a pénzemet?

Magyarországon egy darabig biztosan nem vezetik be az eurót, ugyanakkor uniós állampolgárokként nekünk is lehetőségünk van uniós és eurós befektetésekre. Ezek pedig lehetőséget biztosítanak arra, hogy euróban kössük le a pénzünket. Ennek keretei között gondolkodhatunk eurós befektetési alapokban, általános célú biztosításokban, nyugdíjbiztosításokban, eurós állampapírokban vagy eurós bankbetétekben. 

Arra a kérdésre forintban vagy euróban tartsuk a pénzünket, nem lehet egyértelműen válaszolni, hiszen mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Nekünk kell mérlegelnünk, hogy számunkra mi a megfelelőbb, minden ember számára ugyanis más szempontok a fontosabbak. Nézzük meg ezeket az előnyöket és hátrányokat!

Előnyei és hátrányai annak, ha a megtakarításunkat forintban tartjuk

  • Ha a megtakarításunkat forintban tartjuk, annak előnye, hogy bizonyosan nem kell számolnunk átváltási költségekkel.
  • Ha a megtakarításunkat forintban tartjuk, annak előnye, hogy számolhatunk azzal, hogy a jövőben javulni fog a forint árfolyama.
  • Ha a megtakarításunkat forintban tartjuk, annak előnye, hogy számtalan megtakarítási alternatíva közül választhatunk
  • Ha a megtakarításunkat forintban tartjuk, annak hátránya, hogy kevés olyan alternatíva közül választhatunk, amely valóban magas hozammal lenne elérhető.
  • Ha a megtakarításunkat forintban tartjuk, annak hátránya, hogy az infláció súlyosan érintheti a megtakarításunkat.  

Előnyei és hátrányai annak, ha a megtakarításunkat euróban tartjuk

  • Ha a megtakarításunkat euróban tartjuk, annak előnye, hogy stabilabb az árfolyama, mint a forintnak.
  • Ha a megtakarításunkat euróban tartjuk, annak előnye, hogy a nyugdíjbiztosítások után a húsz százalékos adókedvezmény akkor is jár, ha euróban tartjuk a pénzünk.
  • Ha a megtakarításunkat euróban tartjuk, annak előnye, hogy ugyanakkora költségekkel jár, mint más eurós megtakarítások.
  • Ha a megtakarításunkat euróban tartjuk, annak hátránya, hogy amennyiben forintban kapjuk a fizetésünket, akkor minden hónapban számolnunk kell az átváltási költségekkel.
  • Ha a megtakarításunkat euróban tartjuk, annak hátránya, hogy nem számíthatjuk ki pontosan, hogyan fog alakulni az euró árfolyama. 

Mennyire érné meg helyette állampapírokba fektetni?

Számolva hasonlítsuk össze, hogy milyen különbségek merülhetnek fel az állampapírba való fektetés és az euróba váltás között!

Amennyiben sikerül egy olyan állampapírt vásárolnunk, amely 7,8 százalékon kamatozik évente, akkor ezzel a 7,8 százalékkal számolhatunk tiszta haszonként, hiszen ennek már nincs átváltási költsége és kamatadója sem. Ezzel szemben ha átváltjuk a pénzünket euróba, akkor észben kell tartanunk, hogy a visszaváltási költségek miatt 2-4 százalékot fogunk bukni. Ez tehát azt jelenti, hogy egy év alatt a forintnak legalább 10,8 százalékot kell gyengülnie ahhoz, hogy akkor legyen a hasznunk az euróval, mintha állampapírba fektettünk volna. Ez persze jelenleg nem is kizárt, kérdés azonban az, hogy később, amikor a gazdaság rendeződni fog, számolhatunk-e majd ekkora gyengüléssel? Ezzel szemben az állampapír mindig hozni fogja a hozamát, nem kell ködös jóslatok után kutatnunk és reménykednünk, hogy bukik a forint. 

Mi alapján válasszunk tehát befektetési formát?

Mielőtt lekötnénk a pénzünket, fontos mérlegelnünk, hogy hosszútávon jó döntés-e választott pénzügyi termék. A döntésünk során mindenképpen vegyük alapul azt, hogy mekkora kockázatot jelent a befektetési forma, hogy mekkora a befektetés költsége, hogy mekkora a befektetés futamideje, ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mekkora összeget szeretnénk befektetni. Ha mindenképpen devizába szeretnénk tenni a pénzünket, akkor érdemes folyamatosan nyomon követnünk azt, hogy hol tudunk a legolcsóbban váltani. Amennyiben ugyanis ügyesen nyomon tudjuk követni ezt, akkor akár 2-3 százalékokat spórolhatunk, ami nagyobb összegek esetében jelentős megtakarítás lehet.

Aurea mediocritas: jó választás lehet az eurós állampapír!

Az aranyközépút talán nem más, mint az eurós állampapír. Azt ugyanis láthattuk, hogy a leginkább kockázatmentesebb befektetési forma az állampapír, és amennyiben ezt devizában is meg tudjuk vásárolni, akkor két legyet ütöttünk egy csapásra. A Prémium Euró Magyar Állampapír választásával például a pénzünket kitesszük a devizakockázatnak, azaz a befektetett összeg bizonyosan követni fogja az euró árfolyamváltozásait. Ez tehát azt jelenti, hogy amennyiben az euró értéke nő a forinthoz képest, akkor a befektetés összege is nőni fog. Ugyanakkor azzal is számolnunk kell, hogy az euró alapú értékpapír garantált hozama alacsonyabb a forint alapú értékpapírénál. Ilyenkor tehát azt kell mérlegelnünk, hogy az euró értéknövekedésének milyen kilátásai vannak a közeljövőben. Ugyanis ha jelentős lesz a növekedése, akkor a forint alapú állampapír hozamának különbségét könnyedén áthidalhatja, így tehát az euró alapú állampapírral nyereségesebben jövünk ki.