Sokan élnek élettársi kapcsolatban úgy, hogy nem tudják, milyen jogi következményekkel jár, ha az egyikük meghal. Az öröklési rend a házastársak esetében egyértelműen szabályozott, azonban az élettársak jogi helyzete ennél jóval bonyolultabb, kiváltképp akkor, ha nem áll rendelkezésre végrendelet.
Az élettársi viszonyban élők általában nem tudják, hogy ha nincs végrendelet, nem örökölhetnek semmit, és amennyiben a közös otthonban nincs tulajdonrészük, elhunyt élettársuk örökösei kitehetik őket a közösen lakott ingatlanból.
Mivel az élettársak egymásnak nem törvényes örökösei automatikusan, a közösen lakott ingatlanon nem lesz holtig tartó haszonélvezeti joga a túlélő házastársnak, ez a jog kizárólag a házastársakat, valamint a bejegyzett élettársakat illeti meg. Utóbbiakat ugyanazok a jogok illetik meg az öröklés során, mint a házastársakat, de fontos tudni, hogy bejegyzett élettársi jogviszonyt kizárólag azonos nemű párok létesíthetnek.
A két kapcsolatforma vagyonjogi szempontból is eltér egymástól
Eltérő előírások érvényesek az élettársakra a vagyonjog terén is. Az élettársak együttélése alatt jogi szempontból közös vagyon nem jön létre, szemben a házastársakkal, akik esetében vélelmezhető a házastársi vagyonközösség. A vonatkozó jogszabályok alapján, az élettársi kapcsolat megszűnése esetén a felek kezdeményezhetik az együttélésük során keletkezett vagyon arányos megosztását annak ellenére, hogy önálló vagyonszerzőnek minősülnek az együttélésük alatt. Amennyiben az egyik fél meghal, és végrendelet nem áll rendelkezésre, a túlélő élettárs a hagyatéki eljárás keretén belül bejelentheti vagyonjogi igényét. Az örökösök ebben az esetben vagy elismerik, vagy nem ismerik el az élettárs igényét. Előbbi esetben megállapodás születhet az örökséget illetően, utóbbi esetben pedig az élettárs az igényét peres eljárásban tudja érvényesíteni, melynek idejére a közjegyző felfüggeszti a hagyatéki eljárást.
Bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése
Az élettársi kapcsolat bejegyeztetése kizárólag két azonos nemű, 18. életévét betöltött személy személyes bejelentésével történhet két tanú jelenlétében, anyakönyvvezető előtt, aki a bejelentést jegyzőkönyvbe veszi, és bejegyzi az anyakönyvbe az élettársi kapcsolatot. Amennyiben az élettársi kapcsolatot bejegyezték, és ezt követően az egyik fél meghal, a túlélő élettárs végrendelet hiányában is ugyanúgy örököl, mintha házastárs lenne. Fontos azonban tudni, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat nem egyenlő azzal, amikor az élettársak közjegyző előtt nyilatkoznak arról, hogy élettársi kapcsolatban élnek, és kérik a bejegyzést az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába. Ez a nyilvántartásba vétel nem eredményez bejegyzett élettársi kapcsolatot, tehát az öröklés ebben az esetben kizárólag végrendelet útján történhet.
Ez a megkülönböztetés az illetékfizetési kötelezettségre is hatással van: a házastársa számára biztosított öröklési illetékmentesség az élettársat nem illeti meg, azonban bejegyzett élettársi kapcsolat esetén a túlélő élettárs ugyanazokat a jogokat gyakorolhatja, mint a házastárs, azaz a bejegyzett élettársak öröklése illetékmentes.
Ajándékozás élettársak között halál esetére és élettársi vagyonjogi szerződés
A halál esetére szóló ajándékozás feltétele, hogy a megajándékozott az ajándékozót túlélje, amennyiben ez nem teljesül, a szerződés semmissé válik. Az ajándékozás tárgya, ami lehet többek között egy jármű vagy akár egy ingatlan is, ebben az esetben a hagyatékból kikerül, ennek ellenére azonban a köteles rész iránti igény a törvényes örökösök részéről érvényesíthető.
Élettársi vagyonjogi szerződés
Ügyvédi ellenjegyzéssel, magánokiratba foglalva kell elkészíteni az élettársi vagyonjogi szerződést, ami egy másik lehetőség az élettársi közösségben élők számára. A szerződésben a jövőbeni vagyoni viszonyokról szabadon rendelkezhetnek. Fontos tudni azonban, hogy ahhoz, hogy harmadik személyekkel szemben hatályos legyen a szerződés, vagy igazolható módon a harmadik fél tudomására kell hozni annak tartalmát, vagy nyilvántartásba kell vetetni a vagyonjogi szerződések nyilvántartásában. Az élettársi vagyonjogi szerződés érthetően rögzíti az élettársi kapcsolat időtartama alatt és a kapcsolat megszűnésekor a felek jogosultságait, valamint rendelkezik többek között a hitelekről, illetve a külön és a közös tulajdonokról.
Bejegyzett élettársi kapcsolat vagy végrendelet
Az élettársi kapcsolatok jogi szabályozása nem automatikus, ezért fontos, hogy a felek gondoskodjanak egymásról a jövőt illetően. Az élettársi kapcsolat hivatalossá tétele, ennek hiányában pedig a végrendelet segíthet megelőzni a később esetlegesen kialakuló jogi vitákat.
