Magyarországon is egyre népszerűbbek a napelemrendszerek, köszönhetően az erre irányuló állami támogatásoknak. Azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy a napelem telepítésén túl szükség van a berendezések védelmére is, hiszen az általában 10-15 évre szóló garanciák nem vonatkoznak egyes káreseményekre, illetve a lakásbiztosítások alapcsomagjaiban található, vonatkozó fedezetek sem feltétlenül nyújtanak teljes körű védelmet.
A napelemre szóló garancia, amennyiben a napelemes rendszer minőségi, akár több mint tízéves időtartamra is vonatkozhat. A garancia feltételei forgalmazónként, illetve gyártónként eltérőek, abban viszont többnyire megegyeznek, hogy a szerződésben rögzített hatékonysággal való, üzemszerű működés esetében állnak fenn, azaz amennyiben a rendszer a garancia időszakában a vállalt teljesítménynél kisebb teljesítménnyel működik, a szervizelés, illetve a csere költségeit a vállalt szintig fedezheti a garancia.
A garancia könnyű érvényesíthetőségének érdekében érdemes olyan napelemrendszert választani, amelynek a magyarországi szervizelése megoldott. A jótállási feltételeket törvény határozza meg, azonban vannak olyan termékforgalmazók, akik az ügyfelek javára ezektől eltérnek, ezért célszerű körültekintően kiválasztani a legkedvezőbb ajánlatot.
A napelemrendszerek biztosítása
A garancia igen hasznos, és anyagilag is biztonságot nyújt bizonyos esetekben, azonban előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor nem érvényesíthető, például a napelem megrongálása vagy eltulajdonítása, illetve viharkárok esetén. Habár a napelem felülete kibírja a szélsőséges időjárási körülményeket, azonban üvegfelületéből adódóan megsérülhet, ha a behatás különösen erős. Napjainkban a lakásbiztosítások alapcsomagjai sok esetben tartalmaznak napkollektor és napelem fedezetet, azonban fontos, hogy a megfelelő biztosítás legyen kiválasztva.
Mire kell figyelni a napelemrendszer biztosítása esetén?
Egy igazán átfogó védelemért, a biztosítás megkötése előtt, tanácsos néhány szempont ellenőrzése. Fontos tudni, hogy az épület vagyoncsoport tartalmazza a napelemre vonatkozó fedezetet, ami azt jelenti, hogy a kizárólag ingóságra kötött lakásbiztosítás napelemmel kapcsolatos védelmet nem nyújt, továbbá egyes biztosítótársaságoknál kizáró ok a társasházi lakás is.
Először is célszerű ellenőrizni, hogy a szóban forgó biztosítás a fedezetre vonatkozóan milyen káreseményeket vesz figyelembe. Ideális esetben a fedezet vonatkozik vandalizmusra, lopásra, törésre, repedésre, továbbá viharkárokra és jégverésre is. Mivel többnyire kiegészítő biztosítással lehet mindezeket elérni, a biztosítási kalkuláció során lényeges jelezni, hogy szükségesek lesznek a napkollektorra, napelemre vonatkozó kiegészítők is. A széles körű védelemhez célszerű olyan biztosítási csomagot választani, amely magasabb védelmi szintet biztosít, továbbá érdemes kiegészítő biztosítást is kötni, mivel az alapcsomagokban foglalt napelem fedezetek kártérítési maximum összegei általában alacsonyabbak.
Fontos tudni, hogy a biztosítási fedezet kizárólag akkor lesz megfelelő mértékű, ha az épület biztosítási összegéhez hozzáadják a napelemrendszer értékét. Egyes biztosítótársaságok a két biztosítási évforduló közötti egy évben csak egyszer térítenek adott káreseményre, erre is érdemes odafigyelni a biztosítási ajánlat kiválasztásánál.
A napelemek leggyakrabban előforduló káreseménye
A napelemek legtöbbször jégkár miatt sérülnek meg. Mivel egyre többször fordul elő jégeső, az ebből adódó károk száma is egyre magasabb. Jégverésre a gyártói garancia nem vonatkozik, ezért különösen lényeges, hogy a napelemrendszer biztosítása erre is kiterjedjen, méghozzá megfelelő mértékben.
Amennyiben a napelemeket jég károsította, a kár észlelését követően azonnal jelezni kell azt a biztosító felé, lehetőség szerint fotókkal, illetve videófelvétellel dokumentálva a károkat. Erre való tekintettel érdemes a napelemrendszer telepítésekor gondolni a napelemek ellenőrzési lehetőségére is különösen akkor, ha nincs tetőablak, amelyen keresztül ez könnyebben megvalósítható lenne. Káresemény bekövetkezése esetén, a kár mértékétől függően, a biztosítótársaság kárszemlét tarthat, de az is előfordulhat, hogy a kár online is rendezhető.